ASZF

Általános Szerződési Feltételek

„Törekednünk kell arra, hogy azt adjuk, amit kapni szeretnénk”

Ezúton tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket cégünk szerződési feltételeiről, egyszerűen, közérthetően, apró betűs részek nélkül.

Az Aszf-ünk megírásánál figyelembe vesszük a jogot, de ennél is fontosabb szempont, hogy mit tartunk becsületesnek Ügyfeleinkkel és Munkatársainkkal szemben, ebből az következik, hogy Aszf – ünk védi a mi jogainkat, de ugyanannyira az Önét is, győződjön meg róla:

Servitius esernyő
Mindenki elfér az Ernyőnk alatt

Rögtön két jó hír!
1: Az írásos ajánlatokban szereplő esetleges elírásokért vállaljuk a felelősséget extrém esetben is. Például, kiszámoljuk Önnek, hogy mennyi a kilométer díj A és B pont között, de egy nullát lehagyva nem 40.000 ezret írunk, hanem 4.000- ret, akkor ezt fogjuk elszámolni.

2: A honlapunkon feltüntetett díjtételeken felül soha nem számolunk fel más költséget, ha ez megtörténne a költöztetés teljes díját elengedjük. Tehát nem lehet más díjtétel, és nem lehet magasabb díjtétel. A másik lehetőség, hogy speciálisabb körülményekkel rendelkező, vagy nagyobb értékű bútorokat, festményeket, egyéb ingóságokat tartalmazó háztartásoknál előzetes felmérést végzünk ami után előre fix árat szabunk meg, utólag az elfogadott fix ajánlaton soha nem változtatunk! Itt csak arra hívjuk fel a figyelmet, hogy a felméréskor bemutatott feladatokra adjuk az ajánlatunkat, amennyiben menet közben plusz feladatok merülnek fel, vagy más elvárások fogalmazódnak meg az eredetiekhez képest, vagy pedig mások a körülmények annak díját az Ügyfelünkkel egyeztetve természetesen kiszámlázzuk.

Előfordulhat, hogy nagyobb Csapatnál, vagy rövid határidőnél egyedi óradíjat ajánlunk ki a szervezés miatti plusz költségek okán, de ezt minden esetben előre és írásban fixáljuk, meglepetés nem érheti.

Soroljuk fel, hogy milyen díjak léphetnek fel:

– kiszállási díj: Két fős Csapatnál  13.800 forint. Három fős Csapatnál 15.600 forint.   + budapesti költöztetésnél a hirdetett  percdíj.

A fenti kedvezményes díjaink csak lakossági Ügyfeleinkre vonatkoznak, a vállalati / szervezeti Ügyfeleinkre vonatkozó aktuális díjakról itt olvashat: https://www.koltoztetes-szallitas-s-transport.hu/irodakoltoztetes/

Az elmúlt pár évben drasztikus hőhullámok és hetekig tartó hőségriadók teszik próbára munkatársainkat. Valóságos vis maior helyzetről beszélünk, amikor 35-40 fokban dolgoznak reggeltől estig – pakolnak, lépcsőznek. 2024-től, ha az OMSZ 2-es riasztást ad ki az adott napra, a két fős csapatunk díját 20 000 forintra, a három fős csapatét pedig 22 000 forintra kell emelnünk óránként. A felárat munkatársainknak fizetjük ki „hőségpénzként.” Természetesen, tartva a mentalitásunkat, mindig írásban adunk előre árajánlatot, így ezt az emelt összeget sem a helyszínen közöljük. Köszönjük megértésüket és köszönjük, ha elismerik munkatársaink emberfeletti kitartását. (Sajnos ebben az évben már három munkatársunk kapott hőgutát.)

– Amennyiben nem elégszik meg az alap garanciavállalásunkkal – lejjebb erről olvashat -, akkor a kiállási díj egységesen n. 50.000 forint, de cserébe jelentős összegű garanciát kap.

– vidéki költöztetésnél a megtett kilométerek alapján számolt  díj és a rakodás alatt a percdíj.

– Speciális teherbírású, vagy speciális rakterű teherautónál a km díj magasabb lehet, a szállítási pontok ismeretében, de ilyen esetekben mindig írásban adunk egyedi ajánlatot, amin soha nem változtatunk.

– csomagolásnál a csomagolóanyagok díja.

Dobozokat tudunk bérbe adni 360 forint/ darab áron, vagy eladni 600 forint/darab áron. Az előzetes kiszállítás és a visszaszállítás díja mindösszesen: 4.800 forint., ha keddi napon történik, amennyiben más napon szeretné, hogy kiszállítsuk a díja 6.500 forint/ alkalom. A dobozokat két héttel a költözés előtt ki tudjuk szállítani, majd elég a költözést követő egy hónapban visszaadni! 


Zsugorfólia: 4.500 / tekercs érdemes rendeli
 világos színű, kényes szövetű, bútorok koszolódás elleni védelmére.

Ragasztószalag: 400/ tekercs.

Buborékos fólia: 150 / méter mechanikai védelmet nyújt festményeknek, kényes csillároknak, antik bútoroknak.

Nátronpapír: 1500/ kiló ez helyettesíti az újságpapírt, a törékeny tárgya, például poharak védelmét szolgálja a dobozolás során

Ruhaszenderek tudunk bérbe adni 6000/ darab áron, vagy eladni 9000/ darab áron. 

– lomtalanításnál az előre meghatározott felár.

– nehéz tárgy szállításnál az előre meghatározott felár ( zongora, pianínó .. stb… ). Ide soroljuk a speciális kezelés miatt a két ajtós amerikai hűtőket és a 300 liter feletti akváriumokat is!

– parkolási és behajtási díjak.

Megrendelés menete:

A megrendelést minden esetben érdemes írásban megküldeni felénk, amit mi rövid idő alatt visszaigazolunk. Megrendelőnket az alábbi linkre kattintva töltheti be:https://www.koltoztetes-szallitas-s-transport.hu/megrendeles/

A beérkezett megrendeléseket 24 órán belül visszaigazoljuk, amennyiben nem kap visszaigazolást kérem ne tekintse befogadottnak a megrendelést, hanem kérdezzen rá Ügyfélszolgálatunknál a késlekedés okára.

Kérem vegye figyelembe, hogy írásos megrendelés nélkül, illetve visszaigazolás nélkül utólagos panaszt nem áll módunkban befogadni. Becsületes ez? Véleményünk szerint igen, hiszen csak arra buzdítjuk az Ügyfeleinket, hogy kérjenek visszaigazolást, amivel természetesen számon kérhetővé is vállunk, ugyanakkor minket is véd esetlegesen igazságtalan felvetésekkel szemben ( pl.: „Én telefonon szerdára rendeltem egy költözést 8:00 órára, de még nincsenek itt”)

Konkrét történet: Gyakran előfordul, hogy felhív minket olyan cserbenhagyott Ügyfél, aki telefonon adta le a megrendelést egy cégnél. Miután nem érkeznek meg a költöztetők elkezdi visszakeresni, hogy vajon melyik cégnél rendelte – érdemes ezt felírni -, és mivel nálunk is érdeklődött, felhív minket, hogy hol vagyunk.. Végül az szokott kiderülni, hogy nem is minket választott..

Amennyiben írásos megrendelést adott le és például csuszásba kerülünk számos védelmet adunk ( lásd majd lejjebb).

Természetesen a szakmánk megköveteli a rugalmasságot, gyakran napon belül kell megoldanunk egy költöztetést, és már nincs idő a levélváltásra. Utóbbi esetben befogadjuk telefonon a megrendelést, de utólagos panaszt valóban nem tudunk befogadni.

Nemzetközi költöztetés egyedi szabályai:

Egy nemzetközi költöztetés sokkal komplexebb feladat, mint egy belföldi teljesítés.

Nemzetközi költöztetésnél a teljesítési határidő minden esetben három munkanap, ha az unión belül teljesítünk. Ez azt jelenti, hogy a felpakolást követő három munkanapon belül vállaljuk a teljesítést.

Tehát nemzetközi költözésnél a legritkább esetben érkezik meg a célcímre a felrakás napján a szállítmány, ezzel előre tervezni szükséges. Utóbbinak oka lehet a nagy távolság, a határnál esetlegesen felmerülő problémák, illetve felmerülő és megoldandó műszaki probléma is gondot okozhat.

Unión kívüli nemzetközi költöztetésnél a paraméterek pontos ismerete után csak becsült érkezési intervallumot tudunk meghatározni, például Budapest – USA várható érkezés a feladás napját követő egy hónap.

Fontos tudni, hogy a szállítmány súlyát az Ügyfélnek kell meghatároznia, az alap ajánlatainkban 1.8 tonna raksúly szerepel, ha ennél a szállítmány súlya nagyobb egyedi ajánlatot tudunk meghatározni a szállítmány súlyának pontos ismeretében.

A súlymérés kellemetlen része a nemzetközi költöztetésnek, de elengedhetetlen, mert gyakori eset, főleg a határoknál a súlymérés, emiatt pedig komoly bírságokat szabhatnak ki a szállítmányozóra. Utóbbit a szállítmányozó cégek a feladó Ügyfélre terhelik. Ennek oka, hogy a szállítmányozó nem tudja meghatározni a szakma sajátossága miatt – nem egységsúlyú árút szállítunk – , hogy milyen raksúly kerül a teherautóra. Amennyiben igényli mázsamérleget tudunk kölcsönözni a szállítmány súlyának meghatározásához.

Fontos tudni, hogy a szállítmányozó nem tudja egyenként ellenőrizni a csomagok tartalmát, így azok tartalmáért Feladó felel. A tartalma nem lehet gyúlékony anyag, robbanószer, alkohol és kábítószer, jövedéki adózás alá eső anyagok, áruk, fegyver, készpénz.

Nemzetközi költözésnél 50% előleget kérünk be, nem állandó szerződött Partnereinknek a lerakodás megkezdése előtt kell megfizetnie a fennmaradó összeget készpénzben, vagy azonnali utalással.

Egy nemzetközi költöztetésnél számos nehézség adódhat, de ígérjük, hogy gond esetén egyezettünk, tájékoztatjuk, Partnerként kezeljük, csak arra kérjük ezt Ön is viszonozza. Olyan nálunk még soha nem történt, hogy a szállítmány nem érkezett a célcímre, számíthat ránk!

Biztonság:

„Aki azt ígéri, hogy semmi baj nem történhet, csak azt bizonyítja, hogy vele biztos nem, mert Ő nem fog felelősséget vállalni”

A ránk bízott értékekre több fajta biztosítást is adunk.

1.Az alap készfizető garanciánkat veszi igénybe, ami egy rakodás – szállítás alatt bekövetkezett kárt maximum 50.000 forint értékben fedez téríteni.

2: A megrendeléskor kéri, hogy emelt készfizető garanciát adjunk, ilyen esetben a kiállási díj 50.000 forint, de a készfizető garancia 2.000.000 forintra nő.

3: Egy felmérés alkalmával nagyobb értékű bútorok képek esetén meghatározunk egy egyedi összeget a készfizető garanciára, ami az egész szállítmány teljes piaci avult értékét fedezi. ”

Egy konkrét kárrendezés menete:
Tegyük fel, munkatársaink rakodás közben balesetet szenvednek és eltörik egy szék. Amennyiben nem megállapítható, hogy a brigádból ki a felelős a Csapat brigádvezetője a felelősségvállaló ( természetesen a nagyobb felelősség a nagyobb fizetésben is megmutatkozik).

A: Megegyezik a kártérítés összegéről, amit levon a költöztetés díjából, ha a költöztetés díjánál nagyobb összegről lenne szó, akkor a jegyzőkönyv alapján a cég egy megadott számlaszámra átutalja 30 munkanapon belül az egyesség szerinti összeget.

B: Munkatársunk miután elismerte, hogy hibáztak jegyzőkönyvet vesz fel a káreseményről. A javításra 60 munkanapunk van – példánál maradva pótolni egy típus azonos, vagy Önnek elfogadható székkel a töröttet, vagy helyrehozatni az eredetit – amennyiben ez 60 munkanapig nem sikerül, anyagi kártérítésben egyezünk ki, amit a 30 munkanapon belül átutalunk egy megadott számlaszámra.

Amennyiben vitatható, hogy a hiba miért következett be, természetesen nem várjuk el a Csapatvezetőnktől, hogy magára vállalja a következményeket, de az Ön kérésére ebben az esetben is jegyzőkönyvet vesz fel a munkatársunk. Ugyanakkor utóbbi esetben nem a „hibámat elismerem”, hanem a „hibát vitatom” rubrika lesz bejelölve. Utóbbi esetben vállaljuk, hogy a költöztetést követően kivizsgáljuk az esetet és ha szükséges a helyszínen egyeztetünk, megegyezésre törekszünk.
Természetesen a jegyzőkönyv birtokában – amennyiben nem tudunk egyetérteni – még tud panasszal fordulni a megfelelő hatóságokhoz is, fogyasztóvédelemhez.

A fentiekhez néhány megjegyzés:
Nem dolgozhat olyan ember nálunk, aki elkívánja „sumákolni” a hibáját, ha ez egyértelművé válik megválunk a munkatársunktól. Ugyanakkor nagyon becsüljük a velünk dolgozó becsületes embereket, büszkék vagyunk költöztető szakembereinkre, és minden esetben kiállunk mellettük. Tehát ha egy munkatársunk becsületesen jelzi, belátja a hibáját – ahogy mondani szokták csak az nem hibázik, aki nem dolgozik.. – azok mellett a végleteik kiállunk.

Ez a becsületes Ügyfeleink érdeke is, hiszen csakis így maradhatnak nálunk igazságérzettel, tisztességgel rendelkező Emberek. Tehát a hiba után törekszünk arra, hogy Ön kár térítve legyen, de az esetlegesen igazságtalan igényekkel szemben fellépünk. Összegezve hiába lenne a cégnek egyszerűbb rálegyintenie a helyzetre – és mivel úgyis a munkatársunk fizetéséből vonjuk – venni egy nagy képernyős új tévét a régi képcsöves helyett.. stb., ezt nem tehetjük meg, tehát az arányosság alapvetés.

Eszmei értéket nem tudunk kár téríteni, csak a tárgy tényleges piaci értékét ( példánál maradva összetört egy szék, amit a veterán 5.000 ft. , de az Ügyfelünk azt állítja, hogy számára az eszmei értéke 100.000 ezer forint, amit megértünk, de a pótlásra 5.000 forintot tudunk adni).

A kártérítési összeg megállapításánál minden esetben a tárgy avult értékék vesszük figyelembe!

Veszélyes hulladékot, gyúlékony anyagot nem szállítunk, az ebből származó raktártűzért, a keletkező károkért felelősséget vállalni nem tudunk, sőt előfordulhat, hogy a cégünket ért kárért térítést követelünk.

Fontos információ még, hogy a szállító cégek nem tudnak felelősséget vállalni a következő hibákért:
– Műszaki cikket szállítunk, pl.: hűtő, mosógép, televízió, amit nem ejtünk le ( tehát nem keletkezik külsérelmi nyom), de utólag a műszaki cikk nem működik, vagy hibásan működik.

Ez becsületes?
Szerintünk igen, hiszen egy megfelelő állapotú gépnek el kell viselnie a szállítás megpróbáltatásait ( természetesen rögzítjük, és védjük őket az út alatt).

– Csomagot szállítunk, amit nem ejtünk le ( tehát nem keletkezik külsérelmi nyom), de kicsomagoláskor a benne lévő pl.: váza összetört.

Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy törékeny tárgyakat csakis dobozban, megfelelő bélelés mellett szabad csomagolni! Szatyorba, zacskóba, zsákba törékeny tárgyakat nem szabad szállítani! Azokat Munkatársaim elszállítják az Ügyfél kérésére, de a benne lévő tárgyak épségéért nem tudunk felelőséget vállalni, azok nagy eséllyel sérülnek!

Becsületes ez?
Szerintünk igen, hiszen a csomagot úgy kell előkészíteni – bélelni -, hogy a benne lévő tárgy kibírja a szállítás viszontagságait. Kivétel, ha a csomagolást is mi végeztük, és ott vagyunk a kicsomagolásnál is, szakembereink csomagolási tudásában bízunk, az így keletkezett károkért is felelősséget vállalunk.

Ebben a témakörben még fontos kiemelnünk, hogy utólagosan panaszt nem tudunk befogadni, tehát jegyzőkönyv hiányában nem tudjuk a kárt megtéríteni.

Nem tudjuk garantálni, hogy a kényesebb szövet borítású bútordarabok nem koszolódnak munka közben, ha nem kapnak megfelelő védelmet. ( Legjobb a zsugorfóliázás, de matracoknál például megfelelő lehet az is, ha mosható gumis lepedőt tesznek rá.) Megrendeléskor kérheti ezen bútorok csomagolását is, ha mi visszük az anyagot annak díja: 3.900 forint / tekercs.

Statikai és balesetvédelmi okok miatt minden esetben kérjük, hogy a bútorokat legyenek szivesek kipakolni, ez vonatkozik a kisebb komódokra, tárolókra is!

Itt hívjuk fel a figyelmet arra, hogy utólag az elszámolással vagy a munka minőségével kapcsolatban panaszát nem tudjuk rekonstruálni, így azokat automatikusan elutasítjuk.

Becsületes ez?

Szerintünk igen, hiszen nagyon nehéz helyzet az, amikor egy Ügyfelünk pl.: egy héttel a költöztetés után jelentkezik egy feltételezett károkozás miatt, vagy azt jelzi, hogy nem talál valamit… Megfordítva ez olyan mintha mi jelentkeznénk, hogy úgy gondoljuk, hogy nem is fizetett ki minket, vagy találtunk egy karcot a teherautónkon és úgy gondoljuk azt az Ügyfelünk okozta, vagy pedig eltűnt az egyik Munkatársunk pénztárcája és talán…

Kérjük szánjon időt arra, hogy fizetés előtt átnézze a tárgyait, mi ki szeretnénk fizetni a jogos kárigényét, illetve jelezze ha az elszámolással nem ért egyet, segítsen abban, hogy semelyik fél ne kerüljön kezelhetetlen helyzetbe utólag, köszönjük szépen.

Arra is kérjük, hogy legyenek kedvesek a készpénzüket, csekkfüzetüket, pénztárcájukat, ékszereiket, kisebb méretű értékes elektronikai tárgyaikat – mobiltelefon, note book, stb. – maguknál tartani. Ezt minden becsületes, a nevére kényes szolgáltató kiemeli a szakmánkban. Nem azért, mert ellopják Öntől, – volt olyan esetünk, hogy több millió forint került elő egy szekrény mögötti borítékból természetesen Munkatársaink odaadták a Megrendelőnek – . Minden Munkatársunkat megválogatjuk, de ezekre a pénzeszközökre, illetve tárgyakra a tulajdonosnak kell közvetlenül vigyáznia, az esetlegesen megalapozatlan vádaskodásoktól szeretnénk megkímélni becsületesen és keményen dolgozó Munkatársainkat, és természetesen a rossz érzéstől Önöket is. 

Utalásos fize​tés​r​e cégünknél CSAK állandó Pa​r​tne​r​einek​​ van lehetősége!

A fentiek ellenére minden megjegyzését, panaszát szívesen fogadjuk, megválaszolunk rá 15 munkanapon belül ( tehát nem harminc napon belül). Azok a panaszok, amik nem jogosak az Ügyvezetőnk elé kerülnek, és esetlegesen méltányossági eljárásban részesülhet. Minden eset egyedi, a lényeg, hogy emberek maradjunk, és becsüljük egymást.

Számlázás:

Minden esetben számlát állítunk ki. Állandó Partnereink választhatják az utalásos teljesítést is, „alkalmi” Ügyfeleink csak készpénzben fizethetnek a Munka végén. Előleget csak nemzetközi költöztetés esetén számolunk fel.

Folyamatban levő teljesítésnél minden nap az adott nap díját ki kell fizetni, majd a teljes munkavégzésről összesített számlát állítunk ki. Amennyiben csomagolóanyagokat bérelt, azok hiánytalan visszavétele után állítjuk ki az összesített végszámlát figyelembe véve, hogy gyakori a bérelt csomagolóanyagokban keletkezett hiány – ilyen esetben a bérlés és a vételár közötti különbözetet meg kell fizetni a végszámla kiállítása előtt -.

Elállás:

Nálunk egy szabály van, amennyiben a megrendelt költöztetést 10 nappal a költözés előtt lemondja, az nem okoz veszteséget, ennyi idő alatt érkezik be új megrendelés, illetve 10 napra előre hívjuk be a megfelelő létszámot az adott napra.

Amennyiben a 10 napos intervallumon belül áll el, módosítja a dátumot azt elállási díj mellett tudjuk megtenni, aminek a díja jogszabályokhoz igazodva három munkaóra ( tehát ha három fős Csapatot rendelt akkor 3 x 9.600 forint az elállási díj).
Megértésüket köszönjük.

Ezzel kapcsolatban szeretnénk kiemelni, hogy a megadott érkezési intervallum előtt a kötelezően megadott telefonszámon keressük meg Ügyfeleinket, kérjük, hogy legyen elérhető. Amennyiben Ön nem elérhető nem tudjuk kiküldeni a munkatársainkat a címre, kaputelefont nem használunk.

.. és mi van velünk?
Mi garantáltan nem lépünk vissza a megbízás teljesítésétől, akkor sem ha nehéz körülményeket teremt egy kialakult helyzet. Elég jól szervezett és megfelelő létszámmal rendelkező cég vagyunk ahhoz, hogy szembenézzünk a feladattal.

Természetesen a környezet teremthet olyan körülményeket, amik mindkét fél számára indokolttá tehetik az elállást ( pl.: járhatatlan utak hófúvás, vagy ami manapság egyre gyakoribb, sajnos harmadfokú hőségriadót rendelnek el.).

Az adott napi teljesítéstől biztosan nem állunk el, de a megelőző napokban előfordulhat, hogy felvesszük Önnel a kapcsolatot, és Partnerként kérjük a feladat átütemezését egy másik napra, de ha az Ügyfelünk azt jelzi az számára semmiképpen nem elfogadható, akkor keresünk megoldást. Amennyiben az Ügyfelünk azt jelzi, elfogadható a változás, az kedvezményre nem jogosítja.

Ugyanakkor bizonyos feladatok elvégzését a helyszínen elutasíthatjuk. Például, ha nem jelezte az Ügyfelünk a megrendelésnél, hogy nehéz tárgyat is kell szállítanunk ( például pianínó, páncélszekrény ..stb.)
Nem jelezte, hogy ablakon / erkélyen keresztül kell leereszteni tárgyakat. A rakodási körülmények a baleseti kockázatok miatt elviselhetetlen ( például.: padlásra rohadt falépcső vezet, bokáig érő sárban kell járni, olajjal szennyezett lépcső stb.. ).
A Csapatvezető felelős a saját és a Csapatának tagjainak biztonságáért.
A Csapatvezetők szakemberek, akiknek a döntését az Ügyfél és a központ közötti beszélgetés nem írhatja felül, köszönjük megértését. Természetesen speciális feladatokat is elvégzünk előzetes egyeztetést, terepbejárást követően.

.. és mi van a késéssel?
Fuvarozó cégünk mindent megtesz azért, hogy időben megkezdje a vállalt megbízás kivitelezését. Reggel szinte minden esetben pontosak vagyunk. Délutáni címeknél is ritka, hogy komolyabb csúszásba kerülünk az eredeti időponthoz képest. A szakmánkban vannak olyan fellépő problémák, amiket legjobb szándékkal sem tudunk elkerülni, sokan nem beszélnek erről, de ez csak azt jelenti, hogy nem is kezelik az így fellépő problémákat, mi szembenézünk velük, garanciákat adunk.

A késés egyik oka az lehet, hogy a kiosztott tehergépjármű vezetője műszaki hibát jelez, modern teherautókkal dolgozunk, de utóbbit minden igyekezet ellenére sem lehet kizárni. A másik fellépő probléma a városban kialakuló dugó.

Végezetül az is előfordul, hogy az Önhöz kiérkező munkatársak, az előző címükön más rakodási körülményekkel találkoznak, mint amit a Kedves Ügyfél előre jelzett, sokszor Önhibájukon kívül találjuk magunkat nehéz körülmények között. Konkrét példát említve, jelentősen megnöveli a rakodási időt, ha elromlik a lift és a felrakodás a tizedik emeletre történik.. Természetesen nem tudjuk, akarjuk az Ügyfelünket cserbenhagyni, nem pakolunk ki a lépcsőházba és hajtunk tovább, abban is biztos lehet, hogy ezt Önnel sem tesszük meg.

Az viszont természetes elvárása egy Ügyfélnek, hogy a fenti okokból adódó csúszásokról időben tájékoztassák, ez az ami másoknál gyakran nem történik meg,kinyomják a telefont, ha látják, hogy ki a hívó fél. Sok cserbenhagyott Ügyfélnek végezzük el végül mi a megbízást.

Nálunk ez nem történhet meg, erre a következő garanciákat adjuk:

Legkésőbb az eredetileg ígért érkezés időpontjában központunk felveszi Önnel a kapcsolatot, amennyiben valamilyen oknál fogva késésre lehet számítani.

Folyamatosan informáljuk, vázoljuk a késés okát, és becslést adunk annak mértékéről. Ha ez nem történik meg a megbízás díjából 10% KEDVEZMÉNYT ADUNK!

Közben mi folyik a háttérben? Biztosíthatjuk, hogy mindent megteszünk azért, hogy a leggyorsabban orvosoljuk a kialakult helyzetet. Keressük a legközelebb felszabaduló teherautónkat, akár plusz létszámot rendelünk ki az előző címre, dolgozunk!

Amennyiben nem tudjuk 5 órán belül kiküldeni a tervezett, vagy a mentesítő brigádot megint csak 25% kedvezménnyel végezzük el a megbízást! Fontos kiemelnünk, hogy a a nagy táv miatt nemzetközi költözéseknél rengeteg nem várt esemény léphet fel – útépítés, baleset, szigorított határ-ellenőrzések .. stb.- , ami késlelteti a kiérkezés idejét, így a visszaigazolásban és ÁSZF- ben szereplő a piacon egyedülálló kedvezmény csak akkor érvényes, ha a felrakodás, – tehát a rajt cím – Magyarországon van. Tehát ha a rajt cím nem Magyarországon van, akkor is mindent megteszünk a pontos érkezés érdekében, de abban az esetben csak a tájékoztatást tudjuk vállalni, a kedvezmény nem érvényes 5 órás csuszás esetén sem.

Amennyiben 5 óránál tovább tartana megoldani a kialakult helyzetet, és az Ügyfelünk úgy dönt, ezt nem tudja megvárni, lemondja a megbízást, mi egy megadott számlaszámra 10.000 forint kártérítést fizetünk meg, az eseményt követő 15 napon belül. Természetesen az esetlegesen megfizetett előlegeket is visszatérítjük! Nem hagyjuk cserben!

Pihenés munka közben?

Megint csak egy kényes téma, amit sokan nem érintenek.

Egy tehertaxinál, vagy kisebb albérleti költözésnél természetesen folyamatosan végzik a munkatársaink a feladatot. Teljes háztartás költöztetésénél már biztosítani kell számukra természetesen pihenést, ha ez nem történne meg, akkor a teljesítmény is csökkenne a regenerálódás hiánya miatt, így megint többet veszítene mindkét fél, mint nyerne. Ezt úgy oldjuk meg, hogy két óránként 10 perc pihenőt engedélyezünk Csapattagjainknak. Ezalatt dohányozhatnak is, de csak félrelépve a teherautótól. Fontos még, hogy kánikulával terhelt napokon – sajnos Hazánkban ez egyre gyakoribb – ez a pihenőidő 10 perc óránként, ezeken a napokon a legtöbb Ügyfelünk látva a kemény munkát szinte erőltetni szokta a pihenést, köszönjük nekik, de az egészségügyi okokból akkor is elengedhetetlen ha a Kedves Ügyfelünk siet.

Természetesen elengedhetetlen, hogy egy egész napos munkavégzés alatt ebédszünetet tartsanak a Munkatársaink, attól eltekinteni nem tudunk, illetve az ebédszünet idejét – maximum egy óra – is felszámítjuk a végösszeg kalkulálásánál.

Egyéb fontos információk.
Munkatársaink nem szállíthatnak embert, vagy állatot a platón semmilyen körülmények között, hiszen a platón baleset esetén fokozott veszélyhelyzet áll elő.

Kérjük higgye el, Csapattagjaink mindent megtesznek azért, hogy a határokon belül a legközelebb tudjanak parkolni, hiszen messziről hordani az ingóságokat a szakmánk egyik legnehezebb feladata. A parkolóhely biztosítása az Ügyfelünk kötelessége, de elfogadjuk ha a parkolóhely tartása nem megoldható. Munkatársaink nem követhetek el a parkolási viszonyok miatt szabálytalanságot, illetve a felelősség Őket terheli a szabálysértésből eredő bírságokért. A törvényeket nem mi írjuk, így kérjük azok betartását ne a készségesség hiányának tekintse. Ugyanakkor kisebb fokú szabálysértést vállalhatunk ( pl.: szabálytalan helyen, de nem közlekedés biztonságot veszélyeztető helyen parkolás), abban az esetben, ha nyilatkozik arról, hogy az esetleges bírságot a helyszínen kifizeti.

Csapattagjaink feladata eldönteni, hogy milyen talajra tud ráállni egy teherautónk – például nem fog- e besüllyedni a teherautó a megázott földbe – , kérjük fogadja el ilyen jellegű döntéseiket.

Ön gyorsíthatja a munkát azzal, hogy a platóig például elvisz dobozokat, de balesetvédelmi és minőségbiztosítási okokból a platóra nem léphet fel, köszönjük a megértését.

Munkatársunk nem emelhet fel tárgyakat Önnel, vagy az Ön segítőjével, vagyis például nem vihetnek együtt bútorokat, ez fokozott balesetvédelmi szabályunk, köszönjük megértését.

Azt is ki kell emelnünk, hogy ha a Munkatársunk felhívja a figyelmet arra, hogy a kért tevékenység a szállítmány sérüléséhez vezethet, de az Ügyfelönk mégis ragaszkodik ahhoz, hogy megprobálják azt a kért módon elvégezni, abban az esetben – ha személyi sérülés kockázata nem áll fenn – a legjobb tudásuk szerint megkísérlik azt, de az esetleges és várható sérülésekért nem tudunk felelősséget vállalni. Tipikus példa, hogy az Ügyfelünk ragaszkodik hozzá, hogy egyben vigyünk egy szerelést igénylő bútort.

Végezetül egy kérésünk is lenne, illetve egy ígéretünk Ön felé.

Mi akik ezt a céget vezetjük, mindent megteszünk azért, hogy elégedett legyen, esetleges panaszait orvosoljuk,kéréseit teljesítsük, forduljon hozzánk bizalommal.

Tudjuk, hogy egy költöztetés feszült helyzetet teremt, sokszor nem is örömteli esemény vezet egy- egy megrendeléshez – válás, szakítás, kényszerű helyzetek – diszkréciónkra mindig számíthat. A az emberek többsége ritkán költözik, vannak olyan Ügyfeleink, akik még soha nem költöztek, mi azonban naponta végezzük el a költöztetéseket az ország minden pontján, tapasztaljuk, hogy még az örömteli költöztetések – nagyobba, szebbe költözik a kedves Ügyfelünk- sok feszültséggel jár. Sokan nem is gondolnak bele, hogy milyen sok munka mindent becsomagolni, előkészülni. Így mire a munkatársaink kiérnek, már nagyon feszültek.

Mi lenne a kérésünk?

Mi Szakmát csinálunk a költöztetésből, segítsen ebben minket. Becsülje Csapattagjainkat, ahogy Ők megbecsülik Önt, fogadja őket nyitott szívvel, segíteni fognak, napi rutin az ami Önnek esetleg már megoldhatatlan feladatnak tűnik. Adjon bizalmat nekik az első órában és megfogja látni értünk a szakmánkhoz. Munkatársaink nem „melósok”, hanem költöztető szakemberek, akiknek meg kell felelni sok kihívásnak: jól kell kommunikálniuk Önnel, értelmesnek és ügyesnek kell lenniük, nem utolsósorban kitartónak, szívósnak.

Jár nekik néhány elismerő szó, ahogy Önnek is a munkája során, így teszünk hozzá ahhoz mindnyájan ahhoz, hogy kicsit emberibb legyen a világ,ez a sikerünk titka!

Olvassa el néhány VALÓDI köszönőlevelünket:
https://www.koltoztetes-szallitas-s-transport.hu/elismereseink

Nézze meg pár fogyasztóvédelmi villámmesénket:
https://www.koltoztetes-szallitas-s-transport.hu/fogyasztovedelmi-villammese

Tanácsaink költöztetéshez:
https://www.koltoztetes-szallitas-s-transport.hu/tanacsok

Jó úton járunk!

Ha megosztaná véleményét az ASZF-ünkkel kapcsolatban, kérjen INGYENES visszahívást!
Költözés, miért mi? Valós érvek, olvassa el! Készenlét:Költöztetés plusz belföldi költöztetés, szállítás, tehertaxi percalapon könnyen számítható költséggel

07:00 - 17:00  +36/30 700 4007

07:00 - 17:00  +36/1 700 4077

Önnek nem a költöztetés a szakmája, nincs meglepő kérdés, bizalommal forduljon hozzánk. Értünk a szakmánkhoz, akkor is segítünk tanácsainkkal, ha végül nem minket választ.
Költöztetés - vigyázzunk gymásra!
Csapatunk egy részének márciusi üzenete, egy iskola költöztetésre indulás előtt. Az üzenet aktuális marad a járvány után is!

Ügyfélszolgálatunk 07:00 - 17:00 óra között elérhető! Servitius QR kód

* 6 órán belül választ kap!

Tudta?

Tudta, hogy a Servitius és Partnerei Transport Kft. a Heim Pál Gyermekkorház Fejlesztéséért Alapítvány kiemelt támogatója?

Természetesen ne ezért bízzon meg minket, hanem azért mert minőséget adunk kedvező díjszabással.

Ez már csak hab a tortán.

Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány logó

Érdekli az ügyfeleink véleménye?
Call Now Button
Menü