Érdemes időben lefoglalni a költöztetőket is, hogy végül ne kényszerüljön a „hiénák” szolgálatára!

Az utóbbi években miközben szinte minden csatornán azt lehetett hallani, hogy újra sok lakás épül, beindult az építőipar, mi nem igazán éreztük ennek a dinamikáját a költöztető piacon.

Sőt 2017 – ben a költözések száma csökkent mint Budapesten, mint vidéken 2016 – hoz képest, nem izgultunk, tudtuk, hogy ez csak vihar előtti csend..

Az új házak, lakások még nem készültek el, az albérlet árak drasztikus növekedése miatt az albérlők ha találtak egy elfogadható árú lakást, próbálták az indokolt költözéseket is halasztani, és egyre többen próbálták, próbálják az albérletet kiváltani lakáshitellel, saját tulajdonú lakással, aminek a kiforrása időigényes.

Foglalási naptár

Az idei évben radikális a változás,

sajnos naponta kell telítettség miatt még visszatérő Ügyfeleknek is nemet mondanunk. Óriási a Bumm a költöztetések számát tekintve.

Egy adott ember, család ritkán költözik és ezért nem gondol bele abba, hogy adott hónapban Budapesten ezrével költözködnek, hozzáadva a vidéki költözködőket is a piac akár tízezres számot is tud produkálni, főleg ha a bútor és egyéb szállítási feladatokat is beleszámítjuk.

Ez azt jelenti, hogy a piacon jelen lévő, országosan pár tucat hírnévvel, tisztességgel rendelkező cégek kapacitása hamar telítődik, sajnos ilyen helyzetekben egyre nagyobb teret kaphatnak a piacot szennyező, a bizalommal visszaélő, 50.000 ezres költözésből 500.000 -est „csináló” „cégek”.

Sajnos a költöztetési piacon csakúgy mint a taxiknál ez egy létező jelenség.

Néhány jó tanáccsal szolgálunk a költöztetést szervezőknek:

1. Soha ne bízzon meg költöztetéssel olyan vállalkozást, akinek a cégadatai nem találja a honlapon, a fantázia név nem elég sem egy 30.000 forintból létrehozott tetszetős honlap.

2. Soha ne engedjen abból, hogy a megrendelésnek írásos formája is legyen, tehát legyen egy e-mailes levélváltás ahol az árak, díjak részletezve vannak, majd ragaszkodjon ahhoz, hogy a költöztetés napját igazolja is vissza a cég.

3. Nincs azzal gond ha egy cég például egy külföldi költöztetésnél előleget kér, lehetnek érthető okai – mi van akkor ha például egy cég teherautója megérkezik Londonba, és akkor derül ki, hogy a megrendelő meggondolta magát, nem érhető el – , de ez soha ne legyen nagyobb a költöztetés megbízási díjának 50% – nál.
Mi egyébként soha nem kérünk előleget.

4. Belföldi költöztetésnél egy korrekt költöztető cég akkor számol el amikor minden a helyére került rendben, előre ilyen esetben indokolatlan a fizetés.
Sajnos az inkorrekt szereplőknél a piacon bevett szokás, hogy felpakolnak, majd közlik, hogy a munka sokkal nagyobb volt és csak akkor kezdik meg a lepakolást, ha az Ügyfél a költöztetés díját előre kifizeti, természetesen az előre egyeztetett díj többszörösét…

5. Amennyiben van lehetősége foglaljon időben, a legtöbb adásvételi szerződést elseje és környékére kötik meg, tehát ilyenkor kell be – vagy kiköltözni az előző ingatlanból. Egy elismert költöztető cégnek ezekben a napokban már csak elállás esetén van szabad kapacitása akár hónapokkal előre, időben kell foglalni.

Szép és nyugodt hétvégét kívánunk!

S – Transport Csapat Költöztetés a Mi Szakmánk!

7 érv mellettünk, és 13 gyakori kérdés, amire szakmai választ adunk, segítve költöztetését.

Call Now Button
Menü